Többet nem megyek Brúnó nélkül csatangolni az éjszakában, az biztos. Ő legalább vigyáz rám. Elrángat a hülyeség elől, beszélget a rendőrökkel, ha megállítanak, és hazavisz. No, nem a vállán, azt szögezzük le, hanem csak mindig ő fizeti a taxit. Én sosem akarok taxizni, de ő mindig bedob, hát akkor ő fizet. Ígyis-úgyis hazamenne.
Nem is tudom hol volt ő péntek este. Nem is számít. Végülis nem sokra emlékszem a péntek estémből. Addig még oké, hogy egyedül ülök a pultnál, és osztjuk a világmegváltó ötleteink a kocsmárosommal, majd bejöttek az osztálytársaim, s szóltak, hogy üljek be közéjük. Ezzel mind semmi gond, vagyis dehogynem, hiszen öten voltak lányok, és valahogy rohadtul nem édrekelt hogy Áron szakított Krisztával, hogy Mesit mocskolja Réka a háta mögött, meg ilyen baromságok. Szóval ittam, de rendesen. Amúgy meg megértem Áront. Hogy a faszba bírta ki Krisztát, már nem azért? Három sör után úgy éreztem, nem bírom tovább, és a lányok is bökdöstek, hogy szóljak hozzá a témához. Azt hiszem nem búcsúztam valami szépen, szerintem káromkodtam is. Vagy el se búcsútam. Nem baj, majd megkérdem. Innen amúgy kezdett akadozni a szalag. Leültem valami egytemista srácok mellé, s gazdasági tényezőket osztottunk. Biztos ők is ittak, túl értelmesen néztek rám, minta tudnék valamit. Az egyikük Gábor, azt tudom, felevtt facebookon, és megkérdezt-e, hogy épségben hazaértem-e. Mondtam neki, hogy épségben hazaértem igen, de hogy hogyan jutottam haza, arról sejtésem sincs. Gábor mondta, hogy voltam velük bulizni a város másik végén - a sors iróniája, hogy úgyamúgy kíváncsi voltam a helyre, de hát kiesett. Még azt is mondta, hogy nem néztem ki valami pocsékul. Az emlékezetem valahogy nem erről tanúskodik. Biztos jó este volt.  Amúgy épp most mondja Cinke, hogy holnap, azaz hétfőn, 3kor kéne menjünk sörözni. Há' persze. Csak hagyjuk ki a leányzókat a buliból.

Jó így neked, hogyne tudnám,
Én sem igazán panaszkodhatom,
Nem is értem mi ez a hiány,
Talán nem is te, csak úgy gondolom.

Anyámék megbuggyantak. De tényleg. Vagy lehet ha én? Nem lényeg. Épp most fenyegettek meg, hogy kiraknak az utcára, ha el merek égetni még egy füstölőt. Ha a fiam füstölne itthon, én arra gyanakodnék, hogy drogos, persze alaptalanul, és csakis azért mert paranoiás lennék. De ez csak egy ilyen zárójel-szerű megjegyzés. Lehet ha meggyújtok még egyet, és kiköltözöm az utcára. Megtanulok gitározni, szakállat növesztek, nem fésülködöm, a hajam majd berasztázódik, és én leszek a város Hobója. Lenne egy kutyám is, Karcsinak hívnám. Esküszöm, tetszik ez a jövőkép.
Még azért is kiakadtak mert megrendeltem Závada Peti könyvét. Jó, az egy dolog, hogy a kiszállítási ár nagyobb, mint maga a könyv ára, de a fene ki van. Nekem kell az a könyv! ... Lehet ha tényleg utcára kerülök.

Nem igazán sikerült az utóbbi időben gép elé kerülnöm, amit bánok. Szeretek írni. József Attila látja lelkem, én szeretek írni! Ma egy csendes kiakadásban részesítettem önmagam vallásórán. Nekem nem megy az a dolog, hogy ott üljek, figyeljek, sőt, akár valamit is lefirkantsak a füzetembe. Lélekkínzás én mondom. Vagy rosszabb annál. A jó benne annyi, hogy írással vezettem le. Persze nem a magyar dolgozatomat írtam, ami szerdára kéne, azaz holnap meg kéne írnom, úgyhogy jó későig fenn leszek. Azt sem tudom miről kéne szóljon a dolgozat. Azt hiszem Csokonai. Majd megkérdezem Brúnót ( hogy nem-e akarjuk azt a bizonyos órát egy bodegában tölteni.)

Verset írni bárki tud. De tényleg.
A jó vers már más kérdés.
Talán a rím, a szótagszám a lényeg,
Vagy nem. Csak ahogy kijön a lépés.

De minek kéne betűk között bandukolni?
Én nem is tudok verset írni.

Sose értettem meg miért mennek tönkre egyes barátságaim. Brúnó se érti amúgy. Van egy lány, Luca, Brúnó unokatestvére. Egy időben állandóan velünk lógótt, valahogy mindig odakeveredett közénk. Remek társaság volt, vidám kis leányzó, sose láttam még szomorúnak; legalábbis nem emlékszem rá. Csak fáradtnak. Akkor ismertem meg, mikor még nyár elején, egyik reggel kómásan, félig nyitott, csipás szemekkel botorkáltam fel Brúnóék lakására, és ő nyitott ajtót. Akkor egy kicsit megbántam, hogy arra se vettem a fáradságot, hogy az alvópólóm valami normálisabbra cseréljem, így egy hosszú, bő, fekete, szovjetes (a póló fekete, a kalapács-sarló-csillag combo meg piros; nem, én sem értem a designer színválasztását, ha volt egyáltalán ilyen) rövidujjúban álldogáltam előtte, és már akartam fordulni, hogy hoppá, rossz ajtó, de szerencsére megjelent Brúnó. Hálistennek ő is alvópólóban volt. Amúgy erre azért emlékszem ennyire élénken, mert A Szovjet-ként írt be Luca a telefonjába, de akkor is ez marad a kedvenc alvópólóm.Pont.
Azután egyre többször jött fel Brúnóhoz ő is kávézni. Mi pedig nagyon élveztük a társaságát. Brúnó azelőtt sose mesélt róla, mondjuk ennek oka is van, mert van egy fiú testvérpár rokona, akik lemaradtak Frédinél és Béninél - ez annyit tesz, hogy olyan az agyuk, mint egy pár hét napon át éjjel-nappal használt zokni. Ezért inkább nem kértem a Brúnó-féle rokonokból. Amúgy a bátyja is balfasz. Reménytelenül szerelmes volt Julcsiba, csak ő koppintotta, ezért engem is utál. Fain.
Lucával jól megvoltunk, csak a barátnéiból nem kértünk. Azt hiszem neki kész kikapcsolódás volt velünk lenni, beszélgetni, vitázni a Harry Potteről, kölyökkori meséket hallagatni, kritikákat zengeni az imdb-s magas pontszámú filmekről, corcodust lopni Áron bá' kertjéből, zenét hallagatni a teraszon, énekelgetni, borozgatni, majd elaludni. Egyszer még bulizni is elcipelt minket magával.
Aztán egyik reggel nem jött fel Brúnóhoz, azt mondta, más programja van. Pár ilyen alkalom múlva már nem vártuk. Nem is jött. Hívni se hívott fel, mi se őt, és Brúnóékhoz is csak akkor ugrott be, amikor visszahozta az anyjától kölcsönkért könyvet. Egyikünk se értette mi történt, és nem is beszéltünk róla, mert... nem. Ma került csak szóba ez a téma, mert beugrottunk egyet az egyik kávézóba a központban, és csodák csodájára ott volt Luca is. Utólag vettük csak észre, köszöntünk, megölelgettük, megpaskoltuk a feje búbját, majd mentünk a dolgunkra. Nem tudom mi történt. Azt hiszem talán neki olyan a személyisége, hogy állandó változásra van szüksége, vagy még keresi a helyét a világban, és nem igazán tudja behatárolni, hogy hová is tartozik. Annyi biztos, hogy velünk bármikor eljöhet kávézni, ha úgy tartja kedve. Nomeg nekünk is jól esne egy kis Lucáskodás.

A fene se tudja, hogyan kell nekikezdeni az ilyesminek. Mármint egy blognak illetve egy blogbejegyzésnek. A nővérem, Julcsi ajánlotta, hogy jót fog tenni nekem, ha kiírom magamból ügyes-bajos dolgaimat. Mondjuk ő naplóra célzott, neki ugyanis az van. Kis művészlélek leányzó, másokkal nem igazán osztja meg a világát, hát leírja. Persze ezalól én kivétel vagyok, hisz a világának részesekétn félig-meddig benne élek. Mióta az eszem tudom Jancsinak becéz; szerinte olyanok vagyunk mint Jancsi és Juliska. Persze az igazi nevem közel sem áll ehhez, amit nem árulhatok el. Azt hiszem minimalista vagyok, bár ez az igen komplex designból is látszik. Julcsi szerint csináljak egy modult, amibe leírom ki és mi vagyok, oda oldalra, bár nem látom ennek jelentőségét. Végül is, pár örök érvényű igazságot azt hiszem nem árt megosztani.